Haug: "Látványos első méterek után hamar véget értek az izgalmak"
Ugyan a versenyek nem hozták a várt izgalmakat, kisebb-nagyobb események mégis megkavarták a bajnokság alakulását. Haug ennek ellenére is elemez.
Ne maradj le semmiről, lájkold a Facebook oldalt!
Hogyan tudott Mortara a vasárnapi rajtnál olyan rémesen elindulni? Mit csinál a pilóta ilyenkor rosszul? Talán az idegei nem bírták?
A jelenlegi DTM-ben az állórajtok nem jelentenek különösen nagy kihívást ezeknek a pilótáknak. Az edzéseken többször is gyakorolják a rajtot, aminek a célja az, hogy a rajtnál ne érje a pilótákat meglepetés. A nézők ezzel szemben meglepetést akarnak látni, már a rajtnál izgalmakat akarnak. Találgatnak vajon ki rajtol jobban és ki rajtol rosszabbul. A Forma-1-ből Lewis Hamilton tudna mesélni milyen egy rossz rajt. A Hungaroringen vasárnap az első rajtot megszakították, miután Robert Wickens rossz rajtkockába állt fel.
Valószínűleg Mortara nem volt a legnyugodtabb emiatt, a körülötte lévő pilóták azonban igen. Mortara kerekei kipörögtek, így nem tudott rendesen elrajtolni. A legnagyobb riválisa, Wittmann azonban nagyon jól rajtolt, bement Mortara mellé balról, majd amikor megelőzte, Mortara egy kicsit megpöccintette hátulról. Wittmannak szerencséje volt, hogy jött Green, így nem a falban végezte. Látványos első méterek után hamar véget értek az izgalmak. Pedig már az alapfelállás is sokat ígért: Mortara a poleból, Wittmann közvetlenül mögötte, a harmadik helyről indult.
Hogyan lehetséges egy olyan technikai hiba, ami Juncadellánál és Wittmannál fellépett? A csapatok/gyártók kockáztattak sokat? Vagy pedig a nagy rohanásnak köszönhető az egész?
Nem hiszem, hogy ez a hiba a csapatokon múlt. Tulajdonképpen szabályszegésről van szó. Természetesen mindenki a lehető legalacsonyabb autóval akar menni a DTM-ben, mivel a járulékos aerodinamikai előnyök a köridőben is megmutatkoznak. Azonban ez még nem garancia a jobb köridőre, nem éri meg a kizárást kockáztatni. (Wittmann és Juncadella autójának padlólemezét nem találták megfelelőnek a verseny utáni ellenőrzésen, így kizárták őket a versenyből, a fellebbezésüket pedig elutasították - a szerk.)
Mi késztette Robert Wickenst arra, hogy a rossz rajthelyre álljon be? Hibás utasításokat kapott a mérnökétől? Nem tudták volna megakadályozni? Túlizgulta?
Egy ilyen hibának egy amatőrnél sem szabadna előfordulnia, nem hogy egy profinál. Ezt Robert Wickens is pontosan látta a verseny után. Aki a 24. helyről két kiesőnek is köszönhetően a tizedik helyen végez, az a 11. helyről a dobogóra is felérhetett volna. Ami Wickens-szel történt azt talán ő maga sem tudja megmagyarázni. Talán majd Hockenheimben egy meggyőző teljesítménnyel cáfolja meg a kérdéseket.