Lausitzring - Elmaradt az Audi dominancia, a BMW ismét mélyrepülésben
Molina a második, Auer pedig első győzelmét szerezte meg a Lausitzringen.
Szombat
Miguel Molina a poleból indulva megszerezte élete második DTM győzelmét. A rajt után ugyan Jamie Green a második helyről rajtolva ideiglenesen átvette a vezetést, de Molinát nem tudta feltartani. Green a második helyen végzett, egészen a nyolcadik körig érezhette magát nyeregben. A harmadik helyre Robert Wickens ért fel, ehhez Marco Wittmannt kellett legyőznie, akinek így a negyedik hellyel kellett megelégednie.
Ahogy azt sejteni lehetett a BMW nem ezen a pályán volt a csúcson, szombaton csak a negyedik és a kilencedik helyen végzett müncheni autó. Az Audi viszont uralta a szombatot, a top 10-ben 5 Audi végzett. Tették mindezt úgy, hogy a legnehezebbek az Audik voltak 1125 kilogrammal. Christian Vietoris végzett az ötödik helyen, mögötte a World RX (rallycross) sorozatban brillírozó Mattias Ekström végzett.
A Mercik tempója megvolt, Lucas Auer mégsem tudta magát tartani, ötödikként rajtolt, hetedik helyen fejezte be. Edoardo Mortara nagy futamot ment, a 14. helyről kapaszkodott fel a 8-ra. Maxime Martin sem találta a tempót a BMW-vel. Egy helyet bukva a 9. helyen végzett, az utolsó pontot pedig Nico Müller szerezte meg. A versenyt egyedül Martin Tomczyk nem tudta befejezni, Esteban Oconnal ütközött, aki később egy áthajtásos büntetést kapott a történtekért.
Vasárnap
A vasárnapi futam szintén egy rajt-cél győzelemmel zárult. Lucas Auer megszerezte első DTM győzelmét, ráadásul ő az első osztrák nemzetiségű pilóta, aki győzni tudott a DTM-ben. Második helyen végzett Mattias Ekström, aki jó szokásához híven egy kitolt boxkiállással a kilencedik helyről ért fel. Wickens ismét a harmadik helyen zárt, ezúttal Jamie Green nem fért fel miatta a dobogóra. Ötödik helyen Gary Paffett ért be, őt követte Marco Wittmann.
Christian Vietoris ugyan a második helyet szerezte meg az időmérőn, de ott valakit feltartott, emiatt öt rajthelyes büntetést kapott, hetedikről indult, hetediken végzett. Nico Müller a 15. helyről kapaszkodott fel egészen a 8. helyig, őt követte Bruno Spengler és Timo Glock. Mike Rockenfeller a negyedik helyről rajtolt a legjobb Audisként, de rettentően elrontotta a rajtot, beugrott, kapta is az áthajtásos büntetést. Timo Glock a második helyről rajtolva csak a tizedik helyre ért fel, valami gondja volt a hátsó kerekek tapadásával.
A nyolcadik körben a célegyenes végén szerette volna megelőzni Augusto Farfust Molina, de elnézte a féktávot és csúnyán belerongyolt Farfus autójába. Farfus visszagurult a boxba, Molina pedig áthajtásos büntetést kapott. A versenyt további három embernek kellett feladnia: Paul di Resta, Daniel Juncadella és Maximilian Götz, mindhárman Mercivel. Götz jobb első kerékfelfüggesztésében tört el valami, a másik két műszaki hiba még nem tisztázott.
#
|
Pilóta | Pont | 1-2 | 3-4 | 5-6 | 7-8 | 9-10 | 11-12 | 13-14 | 15-16 | 17-18 | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | R. Wickens | 58 | 28 | 0 | 30 | |||||||
2. | M. Wittmann | 55 | 4 | 31 | 20 | |||||||
3. | M. Ekström | 46 | 2 | 18 | 26 | |||||||
4. | J. Green | 45 | 0 | 15 | 30 | |||||||
5. | E. Mortara | 44 | 25 | 15 | 4 | |||||||
6. | P. di Resta | 43 | 37 | 6 | 0 | |||||||
7. | M. Martin | 39 | 19 | 18 | 2 | |||||||
8. | T. Glock | 38 | 0 | 37 | 1 | |||||||
9. | T. Blomqvist | 34 | 8 | 26 | 0 | |||||||
10. | A. Farfus | 32 | 18 | 14 | 0 | |||||||
11. | L. Auer | 31 | 0 | 0 | 31 | |||||||
12. | N. Müller | 27 | 21 | 1 | 5 | |||||||
13. | M. Molina | 26 | 1 | 0 | 25 | |||||||
14. | C. Vietoris | 26 | 10 | 0 | 16 | |||||||
15. | G. Paffett | 22 | 12 | 0 | 10 | |||||||
16. | M. Tomczyk | 12 | 2 | 10 | 0 | |||||||
17. | B. Spengler | 12 | 8 | 2 | 2 | |||||||
18. | A. Felix da Costa | 6 | 6 | 0 | 0 | |||||||
19. | M. Rockenfeller | 5 | 1 | 4 | 0 | |||||||
20. | A. Tambay | 4 | 0 | 4 | 0 | |||||||
21. | T. Scheider | 1 | 0 | 1 | 0 | |||||||
22. | M. Götz | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||
23. | D. Juncadella | 0 | 0 | 0 | 0 | |||||||
24. | E. Ocon | 0 | 0 | 0 | 0 |
#
|
Gyártó | Pont | 1-2 | 3-4 | 5-6 | 7-8 | 9-10 | 11-12 | 13-14 | 15-16 | 17-18 |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | BMW | 228 | 65 | 138 | 25 | ||||||
2. | Audi | 198 | 50 | 58 | 90 | ||||||
3. | Mercedes | 180 | 87 | 6 | 87 |
#
|
Csapat | Pont | 1-2 | 3-4 | 5-6 | 7-8 | 9-10 | 11-12 | 13-14 | 15-16 | 17-18 |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1. | RMG-BMW | 93 | 4 | 68 | 21 | ||||||
2. | Abt-Audi-Sportsline | 90 | 27 | 33 | 30 | ||||||
3. | RBM-BMW | 73 | 27 | 44 | 2 | ||||||
4. | HWA-Mercedes | 58 | 28 | 0 | 30 | ||||||
5. | Mücke-Mercedes | 57 | 10 | 0 | 47 | ||||||
6. | Abt-Audi | 53 | 22 | 1 | 30 | ||||||
7. | Rosberg-Audi | 49 | 0 | 15 | 30 | ||||||
8. | MTEK-BMW | 44 | 26 | 16 | 2 | ||||||
9. | HWA-Mercedes 2 | 43 | 34 | 6 | 0 | ||||||
10. | ART-Mercedes | 22 | 12 | 0 | 10 | ||||||
11. | Schnitzer-BMW | 18 | 8 | 10 | 0 | ||||||
12. | Phoenix-Audi | 6 | 1 | 5 | 0 |