Így működik a DRS
Amennyire előnyös a kanyarokban a nagy méretű szárny, annyira hátrányos az egyenesekben.
Hiszen a szénszálas elem csak a levegő útjában van, akadályozza az autó haladását, nehezebb elérni a végsebességet, amit a szárny még redukál is.
Minél meredekebb a szárny állása, annál stabilabb lesz az autó kanyarokban. Ez viszont az egyenesekben hátrányosan hat. Erre találták ki a DRS-t (Drag Reduction System). A szárny állásának módosításával az egyenesekben sokkal nagyobb végsebességek érhetők el, mint alapesetben. Ezzel az előzések könnyebbé válnak. Az intézkedésre azért volt szükség, mert a DTM-ben 24 majdnem ugyanolyan autót vezet 24 gyors pilóta. Gyakorlatilag mindannyian ugyanazon a ponton kezdenek el fékezni, így a kifékezésre nem nagyon van esély. Ráadásul a mostani autók sokkal kisebb szélárnyékot biztosítanak, mint 20 évvel ezelőtti társaik. A pályák kialakítása is egyre kevésbé kedvez az előzéseknek. Egyre kevesebb az egyenes, így sokszor (az autók beállításainak köszönhetően) csak az egyenes utolsó harmadában érik el a 200 km/órás vagy ennél nagyobb sebességet. A szélárnyék viszont csak körülbelül 120 km/órás sebességnél jön érezhetően létre. Ahhoz, hogy a szélárnyék "beszippanthassa" a hátul haladót és előzési pozícióba kerüljön, elég sokáig kell az elölhaladó mögött autókáznia, természetesen elég nagy sebességgel. A versenynaptárban található pályák közül kevés rendelkezik akkora egyenessel, hogy ez létrejöhessen.
A DRS ezeket a nem létező szélárnyékokat próbálja kompenzálni. A szabályok elég szigorúan megszabják, hogy ki, mikor és hányszor használhatja az állítható hátsó szárnyat.
Szabadedzéseken nincsenek megkötések. A pilótának nem kell külön arra figyelnie, hogy a kanyar előtt visszazárja a szárnyat. Ez automatikusan történik meg, a megvalósítás viszont ennél egy fokkal bonyolultabb. Három oka lehet annak, hogy a hátsó szárny visszaáll eredeti helyzetébe:
- Ha a pilóta nyomást gyakorol a fékpedálra, a féknyomás pedig 15 Bar fölé emelkedik.
- Ha leveszi a lábát a gázpedálról.
- Ha a beépített erőmérő szenzor egy előre meghatározott oldalirányú gyorsulásnál nagyobb értéket mér.
A szárny nyitása és zárása sűrített levegő segítségével valósul meg. A sűrített levegő a váltótól kerül a szárnyhoz, hiszen ott már eleve jelen van, a levegő pedig megmozgat egy pálcát, amely a szárny talprészén belül van. Maga a mozgatómechanika az autók csomagtartójában kap helyet (lásd a fenti rajzon). A rendszer úgy van kialakítva, hogy ha esetleg a sűrített levegős rendszer csődöt mondana, akkor a szárny önmagától is visszaálljon eredeti helyzetbe.
Időmérő edzésen tilos a DRS-t használni, ennek elkerülésére egy távtartó gyűrűt szerelnek a hátsó szárnyra, így annak mozgása fizikailag van meggátolva.
Verseny közben, a már korábban vázolt módon történik a használata