Testday, testday! - második nap
Új nap, új pilóták
10 Celsius fok. Ennyit mutattak a hőmérők reggel kilenckor Hockenheimben, ez hidegnek tűnik, ám a csapatok ennek is nagyon örültek, klasszisokkal jobb időjárási körülmények között kezdhették el a körözést, mint kedden.
A szerdai nap nedves aszfalttal, de napsütéssel kezdődött. Ennek tükrében nyugodt, eseménytelen körözgetésbe kezdtek a pilóták. Egészen fél 11-ig semmi különös nem történt, de Daniel Juncadella miatt piros zászlóval félbe kellett szakítani a tréninget. Később fény derült a miértre is: "Érkeztem a box bejárathoz és elvesztettem az irányítást az autó felett. Nem tudtam korrigálni és összetörtem a kocsit a box bejáratánál. Azt kell mondjam elég hülye baleset volt!" 11 óra előtt befejezték a pálya javítását, ismét felhajthattak a versenyzők. Az utolsó egy óra nyugodt körözéssel telt. A pálya sokat gyorsult, már délelőtt is a kedd délutáni időkhöz hasonló köridők születtek. Délben elkezdett cseperegni az eső, a csapatok pedig elindultak a menzasátrak felé.
Az ebédszünet után, délután kettőtől ismét a pályán zajlottak az események. Az egész etap zavartalanul telt el, az edzést nem kellett megszakítani. Tom Blomqvist volt a leggyorsabb a nap folyamán, 1:33.214-del, megdönve ezzel a tegnapi legjobb időt. Második helyen zárt Mattias Ekström, ideje: 1:33.300. Márkatársa Mike Rockenfeller harmadik 1:33.330-del. Rockenfeller ideje még délelőtt született. A mezőny rendesen összerázódott, a 12 pilóta egy másodpercen belül van egymáshoz képest.
Timo Scheider a pálya mellett töltötte a napot, ezért megkérdezték tőle, milyen érzés volt a téli szünet után újra DTM-es gépet vezetni: "Nagyon hosszú volt a tél, ezalatt alig vezettünk. A szezonzáró hockenheimi hétvége óta nem is ültem az autómban. Két tesztnappal nekifutni a szezonnak elég durva (a Fomra-1-hez hasonlóan itt is bevett szokás a váltott műszak, a négy napból mindegyik pilóta 2-2 napot kap - a szerk.). Bármely másik sportágban nap mint nap tudnak edzeni a sportolók, mi viszont csak két napot kapunk a költségek kordában tartása miatt." Mattias Ekström az autóból kiszállva értékelte napját: " Jó nap volt, sok kört tettünk meg. Kipróbáltunk néhány új alkatrészt, amiről úgy gondoltuk működni fognak. Nos működtek, értékes századmásodperceket találtunk."
A második nap végeredménye:
Helyezés | Pilóta | Gyártó | Idő | Körök |
---|---|---|---|---|
1 | Tom Blomqvist | BMW | 1:33.214 | 134 |
2 | Mattias Ekström | Audi | 1:33.300 | 128 |
3 | Mike Rockenfeller | Audi | 1:33.330 | 131 |
4 | Marco Wittmann | BMW | 1:33.485 | 119 |
5 | Antonio Felix Da Costa | BMW | 1:33.510 | 129 |
6 | Jamie Green | Audi | 1:33.590 | 103 |
7 | Maximilian Götz | Mercedes-Benz | 1:33.647 | 139 |
8 | Edoardo Mortara | Audi | 1:33.704 | 94 |
9 | Lucas Auer | Mercedes-Benz | 1:34.804 | 97 |
10 | Esteban Ocon | Mercedes-Benz | 1:33.878 | 132 |
11 | Bruno Spengler | BMW | 1:33.963 | 115 |
12 | Daniel Juncadella | Mercedes-Benz | 1:34.210 | 40 |
Gyártók állása körök száma alapján a második tesztnap végén:
Gyártó | Összes kör | Megtett kilométer |
Audi |
860 | 3933,64 |
BMW | 807 | 3691,218 |
Mercedes | 767 | 3508,258 |
Reggel 9-kor indul a harmadik nap!