2016. jún 02.

Esélylatolgatás Lausitzring előtt

írta: Metzger91
Esélylatolgatás Lausitzring előtt

A Lausitzring teljesen más kihívások elé állítja a pilótákat és a technikát, mint Spielberg. Mindenki nagy reményekkel vág neki. A Mercedeses pilóták különösen nagy motivációval utaznak a helyszínre a 24 órás nürburgringi sikerek után. 

Audi

Az Audi tavaly nagyon jól szerepelt a Lausitzringen. Az első futamon az első négy helyen csak Audi volt, a második futamon pedig már az első öt hely az övék volt. A versenyben elért leggyorsabb kört is egy Audis tartja, Mike Rockenfeller 1:18.268-as idővel, az abszolút pályacsúcs pedig Jamie Green (Audi) nevéhez fűződik: 1:17.386. Green nagyon érzi a pályát, tavaly érinthetetlen volt, mindkét futamot megnyerte. A vasárnapi időmérőt ráadásul egy überbrutál körrel nyerte meg, a második helyről rajtoló Ekströmnek több mint fél másodpercet adott. Ez a DTM-ben nagyon sok. Green idei szezonja eddig eléggé pechesen alakult, de a spielbergi harmadik hellyel látótávolságon belül van a pontverseny legeleje. Ekström is nagyon szereti a pályát, 17 alkalommal indult a versenyen, két győzelem és kilenc dobogó a mérlege. Ha az időmérőt nem taktikázzák el, akkor akár nyomasztó is lehet a fölényük.

jamie-green-2016-spielberg-audi-rs5-dtm.jpg

Volker Strycek, aki a DTM első szezonjában, 1984-ben megszerezte a bajnoki címet egy BMW 635 CSi-vel, szintén az Audikra fogadna: "Az Audi ugyanúgy elöl lesz, mint tavaly. Szombaton Mike Rockenfeller fog nyerni. Ő mindig gyors, de valami mindig történik vele vagy körülötte. Ha viszont el tudja kerülni a kavarodást, akkor komolyan kell vele számolni. Vasárnap Ekström fog nyerni, ő egy abszolút győztes alkat."

BMW

A szezon előtt senki nem tudta mire lesz képes a BMW. Az össztömegre és a hátsó szárny szélességére vonatkozó engedményeket csak az első futam után lehetett számszerűsíteni. A hockenheimi második futamon ugyan egészen sok BMW szerzett pontokat, de ez többnyire a roncsderbinek volt betudható. Spielbergben azonban valami olyat találtak, amit a többiek csak kerestek. Vasárnap a legnehezebb autókkal álltak rajthoz, de ez nem hátráltatta Glockot abban, hogy a második körben a poleból induló Greent minden erőlködés nélkül megelőzze.

bmw-pilotak-2016-spielberg.jpg

2012-ben sok évnyi szünet után itt ünnepelhetett polet és futamgyőzelmet a BMW. Az a vasárnapi győzelem Bruno Spengler révén ráadásul az 50. DTM győzelme volt a márkának. Azóta 71-nél járnak, köszönhetően a spielbergi dupla győzelemnek. Ennek ellenére a BMW pilóták egyetértenek abban, hogy a pálya nem éppen fekszik az autónak, hiszen Spielberg szöges ellentéte: szűkebb, gyilkolja a technikát és az aszfalt sem olyan sima. 

Mercedes

Spielberg nem sikerült túl rózsásan a Mercedesek szempontjából, de még mindig abban a tudatban kezdhetnek neki a hétvégének, hogy Paul di Resta vezeti a bajnokságot és ha minden jól alakul, meg is őrizheti azt. A Lausitzringen a Mercedes a legsikeresebb gyártó: 17 futamból 11-et nyertek meg. A hétvégét mindenképpen pontok szerzésével, felzárkózással akarják tölteni. A lausitzringi eredményeiket elnézve pedig egyáltalán nem teljesíthetetlen, főleg, hogy az első időmérőnek a legkönnyebb autóval (1110 kg) futnak neki. Spielbergben nem mentek túl jól az időmérőn, de a legkönnyebb autóval talán lehet esélyük. 

paul-di-resta-2016-spielberg-mercedes-c63-amg-dtm.jpg

Christian Vietoris, aki a hétvégi 24 órás nürburgringi futamon másodikként futott be, így látja a hétvégét: "Az elmúlt pár évben többször is felállhattam itt a dobogóra. A pálya az egyik kedvencem, de az őszintét megvallva nem fekszik annyira az autónknak, mint korábban." Maximilian Götz, aki a 24 óráson harmadik lett: "A világ egyik legkeményebb versenyét a dobogón befejezni nem rossz teljesítmény szerintem egy bohóctól ( Üzenve ezzel Ekströmnek, aki keményen bírálta Spielbergben Götzöt és da Costát, többek között le is bohócozta őket - a szerk.). Motivált vagyok és önbizalommal telt. Lausitzring fekszik nekem."

A lausitzringi időmérő szombaton 10:25-kor, a verseny 15:00-tól, vasárnap pedig 11:25-tól és 15:00-tól kezdődik. Élőben itt követhető.

Szólj hozzá

mercedes bmw audi lausitzring dtm 2016