2016. máj 03.

24 pilóta - 24 kérdés - Maximilian Götz

írta: Metzger91
24 pilóta - 24 kérdés - Maximilian Götz

A mindig pozitív Götz közreműködött a Hajsza a győzelemért című film forgatásán, ha nem versenyezne mezőgazdász lenne és a legjobb színésznek a focistákat tartja.

Írd le hat pontban a 2015 -ös szezonodat: Újoncként mindig különleges érzés egy szezonkezdet. Egy kicsit olyan, mint amikor a mély vízbe dobnak. A DTM-ben pedig cápák úsznak abban a bizonyos vízben. Gyorsan meg kell tanulni úszni, hogy ne egyenek meg a cápák. A végén már magamtól is tudtam úszni és néha a nagy halakat is bosszantotam. Számomra már az is egy különleges dolog, hogy egy olyan gyártóval szállhattam be a sorozatba, mint a Mercedes-Benz. Mindig is ez volt az álmom.
Legszebb DTM pillanatom 2015-ben: Jó érzés volt megszerezni Spielbergben az első pontjaimat. De a legjobb hétvégém a nürburgringi volt. 
Legrosszabb DTM pillanatom 2015-ben: Meg kellett állapítanom, hogy a hazai futam általában nem úgy zajlik, mint ahogy azt az ember elképzeli. A Norisringen mindkét futamon elég korán kiestem. Nem ez volt a tervem. De nézzük a jó oldalát, több időt tölthettem a futam alatt a barátaimmal, akik kijöttek megnézni. 
Személyes csúcspontom 2015-ben (személyes és munkahelyi): Nem mehetnek mindig jól a dolgok, hiszen vannak jobb és rosszabb időszakok az életben, de a mottóm az, hogy soha ne add fel. Legyen szó munkáról vagy családról. Boldog vagyok ha visszatekintek és azt mondhatom: pontosan ez az amit akartam. Emiatt mindig 100%-ot adok bele. 
Ezen bosszankodtam leginkább 2015-ben (személyes és munkahelyi): Az ember mindent beleadhat, de nem biztos, hogy ennek rögtön meglesz a gyümölcse. Az élet nem kívánságműsor. 

maximilian-goetz.jpg
Kedvenc DTM kollégám: Mindegyik Mercedes pilótával jóban vagyok, különösen Daneillel (Juncadella - a szerk.). Sok időt töltöttünk együtt, sok tippet adott és trükköket mutatott. Nagyon jó volt csapattársaknak lenni. Sokat nevettünk és remélem, hogy a német tudásán javítani tudtam.
Legizgalmasabb DTM hétvégém 2015-ben: A spielbergi hétvége volt. A verseny alatt az első DTM pontjaimra gondoltam, de nem sokkal a vége előtt túlságosan ráfeszültem a dologra és elkövettem egy vezetői hibát. A végén nem kaptam pontokat, ettől függetlenül nagyon izgalmas volt. És ne felejtsük el, hogy a Timo, Pascal és Robert közötti drámát az első sorból nézhettem. Fogalmam sem volt mi zajlik előttem. (Timo Scheider rádión kapta az utasítást, hogy lökje ki Wickenst, ezzel pedig Wehrlein versenye is véget ért. Később a spielbergi futamon szerzett pontokat elvették az Auditól - a szerk.)
Számodra legnagyobb meglepetés 2015-ben: Mennyivel szorosabb a DTM mezőnye, mint azt korábban gondoltam. 
Változtatás(ok), amiket a 2016-os DTM szezonra leginkább kívánnál: A ballasztok elosztásán változtatnék, illetve rendeznék egy nagy bulit az összes pilótának néhány szexi lánnyal.
Ha nem autóversenyző lennék, akkor...: mezőgazdász lennék. Sok állattal és traktrokkal. Vadászpilóta is szívesen lettem volna, de a szemüveg miatt felejtős. 
Ezt szeretem a legjobban: A családomat, barátaimat. Őszinteséget, toleranciát és korrektséget. A négy évszakot. A gyors, sportos autókat. A szabadságot. Sportot. Utazni. Az álmomat élhetem. 
Ezt utálom a legjobban: Arrogancia. Ha valaki nem állja a szavát. Intolerancia. Rossz kedv és hideg lábak. Sportszerűtlenség. 
Mottóm: Soha ne add fel! Csak egyszer élsz, adj bele minden nap 100%-ot. Az élet túl rövid ahhoz, hogy rosszkedvű légy,

mercedes-amg-c-63-dtm-goetz-2016.jpg
Célom a 2016-os szezonra: Rendszeresen pontokat szeretnék szerezni és a pódiumra is fel szeretnék állni. 
Kedvenc pályám: Spa. Ott nyertem meg az eddigi legkeményebb versenyemet. A 24 órást 2014-ben egy Mercedes SLS AMG GT3-al. A pilótatársaim Bernd Schneider és Max Buhk voltak. 
Példaképe(i)m: A családom és a barátaim.
Kedvenc sportolóm: Bernd Schneider, Michael Schumacher
Kedvenc dalom: Van néhány, amit szeretek, de ez mindig szituációfüggő. Legszívesebben kettesben hallgatok zenét. 
Kedvenc bandám/előadóm: Michael Jackson, Whitney Houston, The Rolling Stones, Marlon Roudette. Mindegyikőjük világszínvonalú. Marlont személyesen is jól ismerem. Már énekelt nekem és a barátaimnak. Hihetetlen volt. 
Kedvenc filmem: Hajsza a győzelemért. Abban személyesen is közreműködtem. Látni a filmet moziban, valami különleges érzés volt. A Pearl Harbor is nagyon jó, a megrendíthetetlen szeretetről szól, ami összetartja a barátokat. Mindegy mi történik. 
Kedvenc színészem: Az összes focista.
Kedvenc ételem: Bajor, olasz. De tulajdonképpen mindent megeszek és nyitott vagyok az újdonságokra. Nagyon szeretem a gombócot.
Kedvenc autóm (a DTM autómat leszámítva): Az összes Mercedes SLS AMG, amit valaha vezettem.
Jó DTM pilóta vagyok, mert...: kész vagyok harcolni és mindent beleadni. Ezenkívül csapatjátékos vagyok.

Szólj hozzá

mercedes dtm götz maximilian götz